Az új tanévben közel 3,5 milliárdos keret támogatja a kutatói utánpótlást
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) 2023. évi pályázatain is mintegy kétezer nyertes részesülhet ösztöndíjban összesen közel 3,5 milliárd forint értékben. A 2016 óta futó program eddigi éveiben 26 milliárd forintnyi keretből mintegy 13 ezer egyetemista és fiatal kutató kapott támogatást céljai eléréséhez.

A 2023/2024-es tanévre meghirdetett felhívásokra az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló egyetemi hallgatók, a posztdoktorok, fiatal oktatók és kutatók pályázhatnak. A hat kategóriában elnyerhető támogatások tehát a kutatói életpálya elejének minden szakaszát lefedik. A nyertesek konstrukciótól függően havonta nettó 100-200 ezer forint támogatásban részesülnek 5-12 hónapon keresztül, míg a felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíjjal arányos kutatási-működési támogatást kapnak. Az eredményes kutatói-alkotói tevékenységet folytató pályázók saját intézményüknél adhatják be a pályázatukat.

„A kormány kiemelt célja a fiatal magyar kutatók támogatása, hiszen a Neumann János Program elsődleges célja a kutatóhelyek összekapcsolása az egyetemekkel és a gazdasággal, ehhez pedig még több kutató-fejlesztőre van szükség” - hangsúlyozta Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár. Hozzátette: a számuk 2010-hez képest már a duplájára nőtt, most egymillió lakosra 6 ezer kutató-fejlesztő jut, de 2030-ra 9 ezerre szeretnék növelni a hazai arányukat. A cél eléréséhez elengedhetetlen a magyar szabadalmak számának megduplázása. Az ÚNKP kiváló lehetőség a fiatal tehetségek támogatására, kutatói tevékenységük ösztönzésére – tette hozzá.

Pályázni kizárólag elektronikus úton lehet, a benyújtási határidő a legtöbb konstrukciónál 2023. június 15. A részletes kiírások az ÚNKP hivatalos honlapján érhetők el.

Forrás: kormany.hu

Utolsó módosítás: 2023. május 16.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás