Több mint kétszeres túljelentkezés mellett rekordot döntött az Új Nemzeti Kiválóság Programon megítélt ösztöndíjak száma
Az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók idén is pályázhattak az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjaira. A program 4 milliárd forintnyi keretösszege a tavalyi évhez képest 13%-kal több ösztöndíjas támogatását tette lehetővé a következő tanévben: a különböző pályázati kategóriákban összesen 2003 pályázat kapott kedvező elbírálást.

Idén negyedszer jelentek meg az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) kiírásai 2016 óta. Az ösztöndíjpályázatokat több kategóriában meghirdető program célja, hogy a hallgatói, kutatói kiválóság támogatásával fokozza az egyetemek tudományos teljesítményét. Az ÚNKP operatív irányítói feladatait 2019-től szakmai közreműködőként a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal látja el, a program szakmai irányítója az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A 2019/2020-as tanév felhívásaira összesen több mint 4400 pályázat érkezett, közel 5,5 milliárd forintnyi ösztöndíj-igénnyel. Az érvényes pályázatoknak – az egyetemek által végzett szakmai bírálatot követően – összesen 46%-a jutott ösztöndíjhoz. A nyertes pályázók konstrukciótól függően havi nettó 50-300 ezer forint támogatásban részesülnek 5, illetve 10 hónapon keresztül, míg az őket fogadó felsőoktatási intézmények a saját pályázóik által elnyert ösztöndíj 40%-ának megfelelő kutatási-működési támogatást kapnak. A négy alprogram mellett külön kiírás, a „Tehetséggel fel!” szólt a felsőoktatásba most belépő diákoknak, ebben a körben a tavalyi évhez képest 10%-kal nőtt a támogatott ösztöndíjasok száma.

A programból elnyerhető 5 vagy 10 havi ösztöndíjra olyan, az alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók pályázhattak, akik a programban részt vevő 25 felsőoktatási intézmény valamelyikében folytatnak eredményes kutatási és alkotói tevékenységet. Az ÚNKP történetében idén rekordot döntött a megítélt ösztöndíjak száma: ha csak a tavalyi évhez viszonyítunk, 13%-kal több pályázat kapott támogatást a 2019/2020-as tanévre. Az 2016-ban indított program keretében eddig összesen több mint 6600 ösztöndíjat ítéltek oda.

Budapest, 2019. augusztus 29.

Utolsó módosítás: 2019. augusztus 30.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás