Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021. tanévi pályázatok - támogatott intézmények
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 2020/2021. tanévre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) keretében nyílt ösztöndíjpályázatot hirdetett „Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj”, „Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj”, „Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj”, „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj”, „Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj”, valamint „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj elnyerésére.

Az ÚNKP célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorvárományosok, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program a kutatói és alkotói kiválóságot minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatást és az innovációt.

A pályázati időszak végéig a felhívásokra összesen 4.537 db pályázat érkezett a programban résztvevő, 24 befogadó felsőoktatási intézményhez. A benyújtott pályázatok intézményi értékelésének eredményeképpen az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóváhagyásával 1.915 pályázó részesülhet ösztöndíjban. A megítélt támogatás összege összesen 3.698.690.580 Ft, amely az ösztöndíjakat és a fogadó felsőoktatási intézmények saját nyertes pályázóinak ösztöndíjösszege 40%-a mértékében biztosított kutatási-működési támogatást foglalja magában.

2020/2021. tanévi Új Nemzeti Kiválóság Program intézményi döntési lista

Támogató: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Forrás: NKFI Alap
Döntés dátuma: 2020. augusztus 31.

Felsőoktatási intézmény neve Támogatói okirat azonosítója Támogatott pályázat száma
(db)
Támogatás összege
(ösztöndíjak+intézményi 40%, Ft)
Állatorvostudományi Egyetem ÚNKP-2020-01 22 33 320 000
Budapesti Corvinus Egyetem ÚNKP-2020-02 52 106 260 000
Budapesti Gazdasági Egyetem ÚNKP-2020-03 7 11 768 733
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ÚNKP-2020-04 190 398 720 000
Debreceni Egyetem ÚNKP-2020-05 233 465 080 000
Eszterházy Károly Egyetem ÚNKP-2020-06 17 37 940 000
Eötvös Loránd Tudományegyetem
ÚNKP-2020-07 344 698 320 190
Károli Gáspár Református Egyetem ÚNKP-2020-08 20 37 380 000
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ÚNKP-2020-09 26 38 420 000
Miskolci Egyetem
ÚNKP-2020-10 41 72 777 782
Magyar Képzőművészeti Egyetem ÚNKP-2020-11 26 23 800 000
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ÚNKP-2020-12 17 18 200 000
Nemzeti Közszolgálati Egyetem ÚNKP-2020-13 50 94 500 000
Óbudai Egyetem ÚNKP-2020-14 27 45 108 767
Pannon Egyetem ÚNKP-2020-15 42 69 720 000
Pázmány Péter Katolikus Egyetem ÚNKP-2020-16 56 98 735 104
Pécsi Tudományegyetem ÚNKP-2020-17 157 335 860 000
Semmelweis Egyetem ÚNKP-2020-18 121 293 180 133
Soproni Egyetem ÚNKP-2020-19 17 24 360 000
Széchenyi István Egyetem ÚNKP-2020-20 31 60 239 871
Színház- és Filmművészeti Egyetem ÚNKP-2020-21 19 28 000 000
Szent István Egyetem ÚNKP-2020-22 111 194 040 000
Szegedi Tudományegyetem ÚNKP-2020-23 286 508 900 000
Testnevelési Egyetem ÚNKP-2020-24 3 4 060 000
Összesen 1915 3 698 690 580
Utolsó módosítás: 2021. január 22.
Link küldés
.
Cikk nyomtatás